REAL STEEL

Real Steelt 2013-ban alapították Yulinban, Kínában. A cég eleinte híres nagy nyugati cégek számára készített minőségi szebkéseket, hogy kitünjön a többi kínai késgyártó közül.

Három fontos elvet tartanak igazán fontosnak. Az első a hagyományos mérnöki kézségeken alapuló innovatív technológia megvalósítása. Mindent alaposan megvizsgálnak és amin csak lehet egy kicsit javítanak, módosítanak. A második fontos szempont, hogy minden egyes osztályban egy általuk kialakított szabvány szerint jelen legyenek. A harmadik és egyben utolsó szempont a piaci mozgásokkal kapcsolatos tudatos és gyors reakció. 

A csapatmunka nagyon fontos. Minden egyes csapattag bízonyított műszaki adotságokkal rendelkezik és lelkesen áll munkájához. Termékeiket precíz megmunkálással, minőségi anyagokból, de mégis megfizethető árakkal koronázzák meg. 

Nézet:
Sorrend: